Május 1. a munka ünnepe, a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja 1890 óta. Azonban kijelenthetjük, hogy ez az ünnep már közel sem olyan, mint régen. Erre utal a HR Portál egy cikkje is, amely szerint ma „már nincs mit ünnepelni”.
A teljes cikket elolvashatja itt:
http://www.hrportal.hu/c/nincs-mit-unnepelni-majus-elsejen-20100430.html
Azonban nemcsak a HResek, hanem az átlagemberek is így vélekednek erről a témáról.
“Ebben az országban nem lehet élni!”- hallhatjuk sokszor az emberektől, legyünk akár buszon, boltban, vagy az utcán. Sokaktól hangzik fel ez a fájdalmas felkiáltás, mikor beszélgetés közben a téma az adott ember lehetőségeire, anyagi helyzetére vagy karrierjére terelődik...
De valóban ilyen rossz a helyzet vagy csak ilyennek akarjuk látni?
Való igaz, hogy Magyarország sohasem volt az álláskeresők Paradicsoma. Sőt, még azt is aláírom, hogy most- a gazdasági világválság idején- talán még jobban visszaesett a lehetőségek száma. A fenti kijelentéssel kapcsolatban azonban lennének fenntartásaim:
1: Lehet élni, csak tudni kell a „hogyan”-t
2: Mindenkinek megvan a lehetősége a változtatásra
3: Nem mentegetőzni kell és a kifogásokat keresni, hanem cselekedni!
Igen, rossz a helyzet a megélhetést és a munkaerőpiacot tekintve, rengeteg az álláskereső, kevés a felkínált pozíció. Sok-sok ember került önhibáján kívül –a létszámcsökkentések miatt- a munkanélküliek sorába…
Azonban!
Egyrészt azt hiszem, ha hajlandóak vagyunk engedni magas elvárásainkból, kitűzzük céljainkat magunk elé és szigorúan, önfegyelemmel követjük őket, továbbá minden erőnkkel azok megvalósításán vagyunk, igenis elérhetőek a megpályázott pozíciók!
Másrészt, ha valóban úgy vélekedik valaki, hogy Magyarország olyan hely, ahol nem lehet (meg)élni, rajta! Ha olyan csalogatóak a más országokról festett képek, próbáljanak szerencsét… de egy kis idő és ottlét után rájönnek, hogy a külföld sem egyenlő a mennyországgal, ott is minden egyes nap dolgozni kell a megélhetésért. Tény, hogy jobban lehet keresni, de annak megvan a maga kis(nagy) ára, pl. ha a család itthon marad, stb...
Harmadrészt pedig, a kifogások helyett cselekedni kell. Hiszem azt, hogy mindenki jó valamiben, csak meg kell találnia, hogy miben és azt kell dolgoznia!
És itt jön elő az állandó önképzés fontossága is, nem szabad tétlenül ülni és várni, hogy húszezresek potyogjanak az égből a semmire, mert nem fognak (sajnos). Ha teszel szakmai előrelépésed és haladásod érdekében, olvasol, képzed magad, tanulsz, biztos, hogy felfigyelnek rád és előrébb jutsz!
Sok sikert hozzá! J
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.