Csak haladóknak!

Állásban haladni: hogyan legyünk haladó álláskeresők, hogyan építsünk fel egy sikeres personal brand-et? Tanácsok, aktualitások csak haladóknak!

2010.11.15. 15:31 smartstaff

Az Erste Bank leépítést tervez!

A gazdasági válság mindenhová elér. Ezt a közhelyet már unjuk is.Újabb hír: 9 százalékos létszámcsökkentés lesz az Erste-nél, 250 banki alkalmazott veszítheti el az állását. Magyarázatot is kapunk: nagy szerepe van a leépítésben a bankadónak, de romlottak a bevételi kilátások és a hitelezési piac is lelassult.

Már a múlt héten hírt adott arról a Napi Gazdaság, hogy a K&H Bank nagymértékű leépítést készít elő a megnehezedett gazdasági körülmények miatt. Most pedig újabb bank kényszerül ilyen lépésre.

Az ok? A válság következményeként fennálló korlátozott bevételi kilátások, a hitelezési piac jelentős lelassulása, valamint a nagy mértékű bankadó kivetése miatt mintegy 9 százalékos létszámcsökkentést tervez még idén az Erste Bank Hungary Nyrt.E nnek következtében körülbelül 250 banki alkalmazottat küldenek el. De mi lesz velük? És ha ez így folytatódik, akkor milyen személyes szakmai újra pozicionálást és szakmai rebrandinget kell a banki alkalmazottaknak, közalkalmazottaknak stb. végrehajtani.M ilyen képzési lehetőség vannak számukra?

Ugyanis e lépés nélkül a hosszú távú stabil működését is veszélyeztetheti – nyilatkozta a hitelintézet. Viszont ez a karcsúsítás biztos, hogy tovább fog gyűrűzni a bankok egyéb alvállalkozói felé is (pl. médiaköltések csökkentése).

Forrás: index.hu

Szólj hozzá!

Címkék: hírek stressz aktualitások


2010.11.13. 16:12 smartstaff

A munka a legerősebb stresszfaktor!

A magyarországi nagyvállalatok dolgozói nem keresik a megoldást a problémáikra, inkább az alkoholba menekülnek - adta hírül kutatási eredményét az Értéktrend.

A 300 fős mintával készült stresszfelméréséből az derült ki, hogy az elmúlt két évben a munkahely vált egyértelműen életünk legnagyobb stresszforrásávé, meg előzve ezzel a családdal kapcsolatos kérdéseket. Háttérbe szorultak az olyan "klasszikus félelmek", mint a nyugdíjba vonulás, a válás vagy a kórházi kezelést igénylő súlyos betegségek.

A másik sokkoló eredmény a stresszoldás módszerével kapcsolatban született: a megkérdezettek az első két helyen az alkoholt és a dohányzást jelölték meg.

Az Értéktrend pszichológus szakértői hangsúlyozták, hogy egy ennél szélesebb körű felmérés minden bizonnyal még szélsőségesebb arányokat eredményezne. E kutatás alanyai ugyanis a magasabb képzettségű és társadalmi pozíciójú munkavállalók köréből kerülnek ki.

A Regus 13 országban, 11 ezer válaszadó körében végzett felmérése szerint, a gazdasági visszaesés hatására a vállalatok 58 százalékánál érzékelhető mértékben megugrott a munkahelyi stressz. Az ennek következtében beálló egészségromlás pedig - becslések szerint - évi 20 milliárd euró költséget jelent az unióban.

Forrás: hrportal.hu

Szólj hozzá!

Címkék: munka stressz állás aktualitások


2010.11.10. 19:23 smartstaff

Soványabb lesz a boríték

"Jövőre ugyan csökken a személyi jövedelemadó (SZJA) kulcsa, egységesen 16 százalék lesz, míg most évi ötmillió forintig 17, a fölött 32 százalék, ennek ellenére sokan nem lesznek boldogok, ha kézhez kapják a januári fizetésükről szóló kimutatást. Béremelés nélkül, márpedig a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben nyilván szép számmal lesznek olyan munkahelyek, ahol erre nem lehet számítani, aki idén bruttó 290 ezer forintnál kevesebbet keresett, az jövőre alapesetben kisebb nettó keresetre számíthat. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy jövőre 3,5-4 százalékos lesz a várakozások szerint az éves átlagos infláció, akkor ahhoz legalább 350 ezer forintos bruttó bér kell, hogy az adóváltozások eredőjeként a fizetés megőrizze vásárlóértékét. De lássuk, mire számíthat jövőre, akinek átlagos a keresete?"

Ez is elgondolkozásra késztethet mindenkit aki havi 500.000 Ft alatt keres.

Forrás: nol.hu

Szólj hozzá!


2010.11.08. 17:06 Hajdu Zoltán

A munkakeresés és a munkavállalás csapdái

Az előző posztunkban bemutatott tréningen megbeszéljük a munkakeresés és munkavállalás csapdáit - itt a jól fizetett menedzserek, vezetők is megláthatják a csak anyagi sikert biztosító munkahely csapdáját.

Az 5 órás interaktív előadásunk alatt nehéz, de jutalmat ígérő kérdéseket feszegetünk mint pl.:

  1. Kit és mit szolgálsz?
  2. Milyen ügyet szolgálva kelsz fel mindennap?
  3. Miért dolgozol tovább olyan helyen, amiről már évek óta tudod, hogy nem neked való?

A kudarcfüggőség, bár furcsának hangzik, de egy gyakori emberi játszma.

Személyes képességeid, szakértelmed profi értékesítése egy döntéssel kezdődik.

A tréningen tudatosítjuk azt, hogy a közfelfogással ellentétben mindenki értékesít. Értékesít, azaz valakit a saját álláspontjáról, meggyőz.

Van aki 2-3 évente jön rá arra, hogy most éppen értékesített, akár egy-egy állásinterjú során, akár a lakása eladási nehézségei közben. Van aki havonta érzi ezt, amikor éppen főnökének ad el egy fontos ötletet, de a legtöbben ennél sokkal gyakrabban csinálják úgy, hogy nem is tudják, hogy miben vannak benne. És mégis gyakran elhangzik, hogy utálom a sales-ezést. Együtt fogunk rájönni arra mi is ennek az igazi és legtöbbször rejtett oka?

Szólj hozzá!

Címkék: álláskeresés álláskeresők tréning karrierépítés karrierépítő


2010.11.04. 12:39 smartstaff

Megkezdődtek a tömeges elbocsátások

Szombaton végre vége lett a találgatásoknak, a jól értesültek tuti infóinak. Maga a gazdasági miniszter jelentette be a jövő évi költségvetés benyújtásakor, hogy 25-30 ezres leépítés – ez egy kisváros lélekszáma - lesz a kormányzati szférában: 5 százalékos mínusz a minisztériumokban, 10 százalék a háttérintézményeknél.

De hadd idézzek az origo.hu hírportál cikkéből. „Matolcsy szerint egyébként is van egy természetes létszámcsökkenés a közszférában, és hozzátette, arra számítanak, hogy a munka nélkül maradó embereket magáncégek foglalkoztatni fogják.”
 
A leépítésekkel kapcsolatban mindig azt mondom: ha egy munkára kettő helyett egy ember elég és a rosszabbul dolgozót küldi el a vezetés, ez teljesen jogos és ésszerű lépés. Ráadásul sok ismerősömtől hallom, kevesebb emberrel is meg lehetne oldani a munkát a minisztériumokban. A fő gond, hogy nem egyenletes a terhelés. Vannak, akik rengeteget dolgoznak, mert speciális tudás birtokában vannak. És akadnak, akik már munkakezdéskor visszafelé számolják az időt.
 
A tömeges közszférás kirúgások jogosságával kapcsolatban mindig szkeptikus vagyok. Valóban a rosszabbul dolgozó talpára kötnek útilaput? Ennek megállapítására egy alapos teljesítményértékelési rendszer szükségeltetik, ami nincsen, illetve ami van, az erre totálisan alkalmatlan. Szetey Gábor személyügyi államtitkár próbált valamit bevezetni még a Gyurcsány-kormány alatt, de a politika elkaszálta a tervét.
 
Egy minisztériumban dolgozó barátomtól tudom, hogy az egyes egységeknél vannak úgynevezett „listázók”. Így hívják a kirúgandók nevét összeállító „mumosokat”. Ha nincs kontaktod hozzá, akkor csak folyosói pletykákból vagy a közlés pillanatában tudhatod meg, hogy széna vagy szalma. Pokolian nehéz lehet így bemenni a munkahelyre. Főleg, ha nem kapsz visszajelzést a munkádról és nem vagy a „listázó” ismerőse. Ismerek olyan háttérintézményt, amelybe hetek óta gyomorgöccsel járnak be dolgozni, a korábbi oldott hangulat a múlté.
 
Szóval izgalmas és drámai hetek várnak a minisztériumi és háttérintézményi dolgozókra. Hogy ne csak a veszélyekről, hanem az esélyekről írjak, néhány tanács azoknak, akiket utolér a végzet. Matolcsy György fentebb idézett nyilatkozata szerint őket nagyrészt felszívja a versenyszféra. Valóban?
 
Közszférából kirúgott álláskeresőként abból induljunk ki, hogy a versenyszféra gyanakodva fog ránk tekinteni. Rengeteg jogos vagy túlzott előítélet él a minisztériumokban szocializálódott álláskeresőkkel szemben. Ezt sajnos el kell fogadni, azonban ha állásinterjúra eljutunk, akkor a HR-est ennek az ellenkezőjéről meg lehet győzni.
 
1. Talán a legjobb esélyekkel azok indulnak, akik a versenyszférában is betölthető munkakört végeztek és még nyelvet is beszélnek. Ilyen például a könyvelő, a HR-es, a PR-munkatárs, az EU-referens. Ha van megfelelő szakmai tapasztalata és kapcsolatrendszere (PR-esnél például újságírók ismerete, könyvelőnél szakmai tudás, EU-referensnél az erős nyelvtudás vagy az uniós tudás pályázatíró céghez jelentkezve), lehetséges a zökkenőmentes váltás.
 

2. Vezetői posztról távozva kapcsolatrendszer kell a megfelelő szintű elhelyezkedéshez. Ebben az esetben kevés esélyét látom az álláshirdetésre pályázásos megoldásnak. Ők korábban kirúgott főnökeik farvizén próbálhatnak új munkát találni.  

3. Nincsenek rossz helyzetben azok a szinte pályakezdők, akik 1-2 évet töltöttek minisztériumnál. Ez még kevés idő arra, hogy vérükbe ivódjanak rossz munkareflexek és megpecsételje őket a versenyszféra. Ha van nyelvtudás, motiváció, lelkesedés, könnyebb lehet számukra a továbblépés.
 
4. A legnehezebbnek azoknak az esélyeit látom, akik 20-30 évet lehúztak egy minisztériumban, például adminisztratív munkakörben, nem képezték magukat, nincsenek tisztában a versenyszféra elvárásaival, gyengék önmenedzselésben, nem igazán proaktívak, hiányzik belőlük a szolgáltatói attitűd és a projektszemlélet. Nem reménytelen, de fel kell kötni…  
 
Amint látható, lesznek olyanok, akiket nem fog felszívni a versenyszféra. Igazából egy-egy ilyen leépítéshez olyan állami munkaközvetítői rendszer szükségeltetik, amelyik felkészíti a munkanélkülieket a versenyszféra elvárásaira. Vannak jó példák (például a budapesti Álláskeresők Klubja). A fő gondot azonban ott látom, hogy az állami „karrier-tanácsadóknak” sok esetben nincs versenyszférás tapasztalata vagy ha van, az tíz évvel korábbi.
 
Csak drukkolni tudok, hogy a megfelelő emberek a megfelelő helyen maradjanak. Akiknek pedig menniük kell, remélem, találnak valamilyen munkát. Ha van infóm közszférás sorsokról, feltétlenül beszámolok.
 
A legfontosabb minden ex-közszférás álláskeresőnek. Tanulják meg a pályázási technikákat (cv, kísérőlevél, interjúra készülés stb.), mert ez viszonylag könnyen elsajátítható. Ennek hiányában még nehezebb lesz a munkához jutás. Ha pedig anyagilag megengedhetjük, a kirúgás után azonnal iratkozzunk be nyelvtanfolyamra. Közösségbe kerülünk és hasznosan töltjük az időt. Egyelőre ennyi.

 

(Forrás: www.haszon.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: aktualitások


2010.10.21. 11:36 smartstaff

Mennyit fogunk keresni jövőre?

Az elmúlt hetek egyik legfontosabb, széles tömegeket érintő ügye a 2011-es adózásról szóló törvényjavaslat volt.

Ennek legfontosabb eleme a magánszemélyekre vonatkozó 16%-os adókulcs bevezetése. A korábbi információkkal ellentétben az adójóvárírás intézménye megmarad, azonban az eddigiekhez képest mértéke csökkeni fog: az eddig érvényes, maximum 15.000,- forintos felső határt 12.100,- forintra csökkentik.

A HR Portál szakértői a fentiek - és még számos, január 1-től életbe lépő változás (családi kedvezménynem pénzbeli juttatások adózása, stb.) - alapján már most összeállították új kalkulátorukat, amellyel megtudhatjuk, hogy mennyi lesz jövőre a bruttó bérünk után kapott nettó fizetésünk.

Részletesebb információkért olvassa el a teljes cikket!

(Forrás: hrportal.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: bérek aktualitások jövedelmek


2010.10.13. 12:57 smartstaff

Pozitív irányban halad a munkaerő piac

A Regus Business Tracker nemzetközi felmérése szerint – összesen több mint 10.000 vállalat visszajelzései alapján – a szakértőik úgy ítélik meg, hogy a globális gazdasági helyzet stabilizálódik.

 

Kijelentésük alapja, hogy a felmérésből az derült ki, hogy a munkaadók megkezdték az új munkaerő toborzását: a vállalatok ebben látják fejlődésük új útját, a növekedéshez szükséges legfontosabb erővé a humántőke válik. A megkérdezett vállaltok 45%-a nyilatkozott úgy, hogy tervezik 2011-ben a létszám kibővítését, és csupán 9% mondta azt, hogy elbocsátásokban gondolkodik. 

Forrás: Regus 

 

Szólj hozzá!

Címkék: állás álláskeresés álláskeresők aktualitások


2010.10.08. 17:27 Hajdu Zoltán

Az önéletrajz-írás mesterei

Az önéletrajzunk úgy működik az álláskeresésben, mint egy kulcs: ez nyithatja meg előttünk az ajtót egy személyes interjúhoz, így közvetve a vágyott pozíció megszerzéséhez. Azonban ha ez a „kulcs” nem illeszkedik, vagy érezhetően csak recsegve-ropogva fogja tudni elfordítani azt a képzeletbeli zárat – amely itt a kiválasztást végző személy metaforája – akkor lehet, hogy végleg kívül rekedünk, hiába megfelelőek a képességeink, elegendő a tapasztalatunk.

Az önéletrajzunk egy eszköz az énmárkánk bemutatásához, eladásához: személyes marketingünk része és fontossága vitathatatlan, hiszen a klasszikus álláskeresési folyamatban ez az első üzenet, amit el tudunk juttatni a munkaadóhoz, ezzel gyakoroljuk az első benyomást a kiválasztókra.

Az „elsőség” kritikus szerepet ad önéletrajzunknak, ezért elengedhetetlen, hogy olyan CV-t küldjünk, amely megfelelően tükrözi személyiségünket, tudásunkat, tapasztalatunkat – ezen a ponton azonban nagyon sokan hibáznak és itt lépnek be a képbe a hivatalos szakértők.


 

Az első lépés ahhoz, hogy valaki meghozza a döntést, hogy egy szakértővel írassa meg az önéletrajzát, azzal kezdődik, hogy megértjük, hogy mit is kapunk tőlük:

1. Az ilyen területre szakosodott cégek közül sokan szolgáltatáscsomagot nyújtanak, amelybe beletartozik a CV és a kísérő levél megírása, sőt, még a social network profiljaink fejlesztése is.

2. Egy profi önéletrajzíró ismeri ennek a területnek minden csínját-bínját, tudja, hogy minek kell feltétlenül szerepelnie, mit lehet kihagyni, és hogy hogyan lehet felépíteni úgy egy CV-t, hogy abból világosan kiderüljenek az erősségeink és eredményeink.

3. A szakértők által összeállított önéletrajzok hatékonysága jól mérhető: a Professional Resume Services felméréseiből például az derült ki, hogy ha a jelöltek a profik által megírt CV-jüket újra kiküldték korábban már megpályázott helyekre, akkor tízből kilenc esetben behívták őket interjúra!

Amennyiben szeretne segítséget kapni önéletrajza, motivációs levele megírásához vagy úgy gondolja, hogy szakértők segítségével, tanácsaival sikeresebben szerepelhetne egy állásinterjún, kérjük, látogasson el honlapunkra és tekintse meg Karrierközpontunk lehetőségeit.

Szólj hozzá!


2010.10.07. 15:05 smartstaff

Cikkajánló - Lelki egyensúly és a munkanélküliség

Szíves figyelmébe ajánljuk minden olvasónknak Geszvein Erika pszichológus, a Pszicho Login oldalon megjelent mai bejegyzését, amelynek témája a lelki egyensúly megőrzése munkanélküliség esetén.

"Életünk értelmének egyik fő meghatározójának tartjuk, hogy a társadalom hasznos tagjának tudjuk-e érezni magunkat. Az egyetemről, főiskoláról kikerülve hevesen lüktet bennünk a tettvágy, világmegváltó gondolatokat forgatunk fejünkben. De mi van, ha a valóság nem találkozik álmainkkal?"

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

Szólj hozzá!

Címkék: énkép önismeret aktualitások önmenedzselés


2010.10.06. 15:31 smartstaff

Újra Állásbörze!

Holnap reggel nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt a HVG Állásbörze. Az október 7. és 8. között megrendezésre kerülő kiállítást idén másodszor rendezik meg (az első márciusban volt, mint arról korábban írtunk), helyszínéül a SYMA Rendezvényközpont C csarnokát választották.

Legutóbb 106 cég vett részt, összesen 89 standdal, idén pedig még ennél is szélesebb kínálat várja a látogatókat: 120 kiállító keresi jövendőbeli munkavállalóit.

A tavaszi rendezvényen készült felmérések alapján a munkaadók 78,38%-a 1-3 éves szakmai tapasztalatot szerzett diplomás fiatalokat, 71,62%-a pályakezdő friss diplomásokat és 60,81%-a gyakorlott, diplomás szakembereket keresett nyitott pozícióira (több választ is megjelölhető volt).

A kínált munkakörök alapján az összes munkaadó kiállító 77,97%-a kínált valamilyen gazdasági, pénzügyi szaktudást igénylő pozíciót, ezután a legkeresettebbek a műszaki, mérnöki (64,41%) és az informatikai (59,32%) végzettségű álláskeresők voltak. Idén nőtt az álláslehetőségek aránya a bölcsészettudományi és a természettudományi ágazatokban is!

Idén szinte minden szektor képviselteti magát a börzén: a bankoktól és biztosítóktól kezdve, az egészségügyi, informatikai és marketing cégeken át, a pénzügyi és vendéglátóipari vállalkozásokig mindenki ott lesz, aki számít. A kiállítók névsorát ide kattintva tudja megnézni.

Javasoljuk minden álláskeresőnek, hogy ne hagyja ki ezt a remek alkalmat - ha előrelépést szeretne, feltétlenül hanem vegyen részt az eseményen!

Bővebb információkat a rendezvény honlapján, www.hvgallasborze.hu címen olvashat.

Szólj hozzá!

Címkék: álláskeresés álláskeresők állásbörze hvg állásbörze állásbörze kiállítók


süti beállítások módosítása